2010. december 21., kedd

Bíró Lajos jó tanácsai nyúlhús készítéshez

Közeleg a karácsony. Azoknak, akik valami újdonsággal lepnék meg családjukat, ajánljuk figyelmébe az igazán változatosan elkészíthető, ezerarcú nyúlhúst. Bíró Lajos, a Bock Bisztro tulajdonos séfje segít minket tanácsaival, hogy elkerülhessük nyúlhús készítése során is előkerülő buktatókat.

Fogadjátok szeretettel Bíró Lajos apró nyúlhús titkait, melyek betartásával igazán ízletes étkeket varázsolhatunk, nemcsak az ünnepi asztalunkra.

Első szabály, hogy nem szabad elnyomni a hús természetes ízét. Ezért ne használjunk túl sok fűszert, vagy kiegészítő anyagot. Például érdemes figyelembe venni, hogy a bacon és a sonka mellett már eltűnik a nyúlhús finom, érzékeny aromája.

Bíró Lajos arra figyelmeztet mindenkit, nagyon oda kell figyelni a hőkezelésre. 160ºC-on legfeljebb 30 percig süssük a húst, grillezésnél pedig ne tekerjük 140ºC fölé a sütő hőfokát. Párolni 80ºC-on érdemes, így bizonyosan nem veszik el a húsból a nedvesség.

A főzést érdemes lehet kerülni, hiszen ez esetben fenn áll annak a veszélye, hogy a nyúlhús szárazzá válik. A főzés helyett válasszuk inkább az alacsony hőfokon történő konfitálást, mely során tulajdonképpen zsiradékban történő abáláson esik át a hús, és így igazán koncentrált ízélményben lehet részünk.

Reméljük mindenki kedvet kapott egy ízletes, nyúlhúsból készült karácsonyi fogás elkészítéshez. Ebben is segítünk! A Gasztrabbit oldalán most megtalálható Bíró Lajos karácsonyi receptajánlata: Adventi nyúlgerincfilé céklás narancsmártással, és zsályás polentával.

Kellemes ünnepeket és sikeres főzést kívánunk Mindenkinek!

2010. december 20., hétfő

Bíró Lajos karácsonyi receptajánlata: Adventi nyúlgerincfilé céklás narancsmártással, és zsályás polentával

Bíró Lajos, a Bock Bisztró tulajdonos chéfje a következő nyúlhús receptet ajánlja figyelmünkbe.

Főzd meg Te is, fotózd le és töltsd fel a képet hivatalos Facebook oldalunkra!
Egyrészt fantasztikus ízélményben lesz részed, másrészt pedig Tetrabbit konyharuhát és hűtőmágnest küldünk a lelkes főzni vágyóknak.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Hozzávalók 4 személyre:

  • kötözött lebenyes nyúlgerinc 2 db
  • bors
  • narancs 0,5 db
  • olívaolaj 50 ml
  • vaj 50 ml
  • tej 500 ml
  • kukorica dara 165 g
  • ricotta 125 g
  • zsálya 3 levél
  • vaj 50 g
  • bors


  • narancs 4 db
  • fehérbor 100 ml
  • méz 3 ek
  • csillag ánizs 1 db
  • keményítő 1 ek
  • cékla 1 db


Elkészítése:

  1. A Tetrabbit által forgalmazott kötözött nyúlgerincfilét sózzuk, borsozzuk.

    Kevés reszelt narancshéjjal hintjük meg, és 2 órára a hűtőszekrénybe teszzük.
  2. Ezalatt elkészítjük a mártást és a köretet.

  3. A szószhoz a narancsok héját fehér részük nélkül lehúzzuk (zöldséghámozó kés) és metéltre vágjuk. A narancsok levét kifacsarjuk, hozzáadjuk a fehérbort, a mézet, egy szem csillagánizst, és felforraljuk. Kevés keményítővel elkevert vízzel sűrítjük, és beletesszük a narancshéjat. A céklát megmossuk és héjjával megfőzzük, még langyosan hámozzuk, a céklahúst apró kockára vágjuk, és a narancsmártásunkhoz adjuk.
  4. A körethez a tejet felforraljuk, hozzáöntjük egy tömegbe a kukorica darát, és gyors mozdulatokkal habverővel elkeverjük. A tűzhelyet a legkisebb fokozatra állítjuk, és hagyjuk a polentánkat „pöfögni”. Hozzáadjuk a durvára vágott zsályalevelet,ricottát,sót, borsot, vajat.

  5. Kivizezett szilikon formába kanalazzuk a masszát, tetejét elsimítjuk. Ha kihűlt kiborítjuk, felszeleteljük és kevés vajban mindkét oldalát megpirítjuk.

  6. Olíva olaj és vaj keverékén a nyúlgerinceket alaposan körbesütjük, és 200 C-on sütőben 8-10 percig húzatjuk. A sütőből kivéve pár percet pihentetjük a húst,tálalásig.

  7. Tálalás:

    A tányéron hosszanti irányban csíkot húzunk a mártásból, ebbe ültetjük az ujjnyi vastag, karikákra vágott zsinegtől megfosztott húst. A polenta szeleteket ízlésesen elrendezzük. A hús szeleteket olvasztott vajjal fényezzük.

2010. december 15., szerda

Már Bíró Lajos előtt a receptek!

Örömmel értesítjük bloggerversenyünk résztvevőit, hogy Bíró Lajos már megkezdte a beküldött recepteket zsűrizését! Sőt már ki is választotta a 16 legjobbat!

A receptek elbírálása több szempont alapján történik. Bíró Lajos egyrészt figyelembe veszi az étel karácsonyi jellegét, vagyis, hogy mennyire illeszkedik az ünnep hangulatához. Természetesen nagy súllyal esik a latba a kialakított ízharmónia, az étel összetettsége, illetve különlegessége. Továbbá – hisz bíránk mégis csak a legelismertebb séfek egyike- a konyhai feldolgozás és a helyes technikák használata is figyelembevételre kerül.

Már alig várjuk, hogy eljöjjön a péntek és mindnyájan megtudhassuk, hogy ki lett a nyertes!

Ne feledjétek, hogy a Facebookon még péntekig tart a közönségszavazás! Mozgósítsátok ismerőseiteket is, hogy megnyerhessétek a vacsora utalványt és Bíró Lajos új könyvét! Szavazzatok!

2010. december 14., kedd

Teljes értékű ínyenc...


Finomat, egészségesen, változatosan. Ezek a jelszavak és gondolatok fémjelzik Hadarik Rita munkáját és blogját, mely elnyerte a 2010-es évben az Év honlapja cím különdíját életmód és sport témában.
Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk Nektek Rita konyháját!
Rita igyekszik népszerűsíteni és mindnyájunknak bemutatni az egészséges és tudatos táplálkozás fontosságát. És teszi mindezt nagy sikerrel, hiszen napjainkban az övé az ország egyik legolvasottabb gasztro oldala.
Annak ellenére, hogy a legfontosabb az egészség, itt mégsem a szokásos fűrészpor ízű, felismerhetetlen külsejű fogások receptjeit találjuk. Rita célja, hogy ínycsiklandó, mindenki számára ízletes ételeket készítsen finomított hozzávalók nélkül, funkcionális alapanyagokból.
Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Rita konyhája is indult nemrégiben indított bloggerversenyünkön és káprázatosan finom nyulas fogásokat készített a számunkra.
Rita először körülbelül egy éve próbálkozott a nyúlhússal, egy vadas nyúl ragu kapcsán. Mint mondta azért választotta a nyulat, mert mindig keresi az újdonságokat, az izgalmas ízeket. Ezúttal sem döntött rosszul, hiszen azóta számos újabb ötlet öltött alakot ínycsiklandó étkek formájában. Nemrégiben pedig kapva kapott az alkalmon, és megosztotta ötleteit a Gasztrabbit közönségével is.

És hogy hogyan kapcsolódik a nyúl a Rita konyhája által közvetített értékekhez. Pofon egyszerű. Mint Rita is elmondta 3 okból tudja ajánlani olvasóinak a nyúlhúst. Az első, és egyben legfontosabb érv, hogy finom és rendkívül sokoldalúan elkészíthető. A második, hogy annak ellenére, hogy az elkészült hús mindig szaftos és ízletes, mégsem zsíros, így valóban egészséges megoldást jelent a mindennapok során. A harmadik ok pedig napjaink háziasszonyai számára egyáltalán nem mellékes, hiszen a nyúl rendkívül gyorsan elkészíthető.

Összegzés képen tehát elmondható, hogy Rita konyhája szerint is valódi büntetlen élvezetet nyújt számunkra a nyúlhús! Hisz kinek van kedve állandóan a kalóriákat számolgatni ;)

És egy tipp a jövőre nézve: Rita újabb nyulas recepteken töri a fejét, így ha karácsony közeledtével valami igazán különlegesre vágytok javasoljuk, hogy kövessétek a Rita konyháját!

2010. december 7., kedd

A verseny csupán most kezdődött! Szavazz és szólj barátaidnak is, hogy támogassanak!

Kedves Bloggerek!

Még egyszer hálásan köszönjük Mindenkinek a munkáját! Rendkívül ínycsiklandozó és végtelenül kreatív receptek születtek.

Továbbra is várjuk a megvásárolt nyúlhúsról a számlákat a Matrix Pr címére:
1117, Budapest, Budafoki út 83/A III/15.

Felhívjuk Mindenki figyelmét, hogy a versenykiírásban szereplő feltételeknek megfelelően minden blogger esetében 1 kg nyúlhús árának megtérítésére van lehetőségünk!

A verseny csupán most kezdődött! Szavazz és szólj barátaidnak is, hogy támogassanak!
A szavazatokat Tetrabbit Nyúlhús Facebook oldalán keresztül tudod leadni a képek “lájkolásával”.
Légy Te az első a közönségszavazáson és nyerd meg Bíró Lajos, a Bock Bisztro tulajdonos séfjének legújabb könyvét, és egy 10.000Ft értékű utlaványt a Bock Bisztoban!

A képek az alábbi linkre kattintva tekinthetők meg:
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=144614722256798&set=a.144614125590191.43369.143533469031590#!/album.php?aid=43369&id=143533469031590

Provancei nyúlcomb recept hagymás kosárkákkal - Rita konyhája


A Gasztrabbit blogger receptversenyre készítettem ezt a nyulas, karácsonyi receptet. A combokat bő, citromos, provancei fűszerese alaplében pároltam meg. A kész nyúlhoz mézbalzsamos hagymás kosárkákat sütöttem körtekénk, amik ízben, és megjelenésben is remekül passzoltak a pompás fogáshoz. Az már biztos: a nyúl mostantól rendszeresebben fog a terítékre kerülni nálam.


Hozzávalók 4 főre: 4 nyúlcomb
A mártáshoz: 2 citrom leve + 1 citrom, 0,5 dl olíva olaj, só, tört színes bors, 3-4 ágacska friss kakukkfű, 2 ágacska friss rozmaring, 3 gerezd fokhagyma, 5 db szegfűszeg, csipet őrölt babérlevél, 200 ml húsleves alaplé, továbbá a legírozáshoz 1 tojás sárgája, 100 ml tejszín, és 1 tk kukoricakeményítő, 20 szem olíva bogyó
A kosárkákhoz: 1 csomag hűtőpultban kapható leveles tészta, 4 fej vöröshagyma, 2 ek olíva olaj, 100 ml alaplé, 2-2 ek balzsamecet, 2 tk méz, só, tört színes bors, kakukkfű


A páchoz keverjük össze az alaplevet, a citromlével, a finomra aprított fűszerekkel, az olajjal.
Öntsük rá a combokra. Érdemes 1-2 órát így pácolni. Majd tegyük a húsokat egy fedeles kerámia tálba, öntsük rá a páclevet, és adjuk hozzá a 3. citromot feldarabolva. A húsokat sózzuk ízlés szerint. Fedjük le, és 200 fokos előmelegített sütőben 60 percet pároljuk.
Közben készítsük el a kosárkákat. Ehhez a hagymákat vágjuk vékony szeletekre.
Olajon kezdjük el dinsztelni, majd öntsük fel kb 100 ml alaplével. Sózzuk, borsozzuk.
Amikor lefőtte a levet, adjuk hozzá a balzsamecetet, a mézet, és sűrítsük be. Amikor készen van, friss kakukkfűt szórjunk rá. A tésztát tekerjük ki, szaggassunk ki belőle 12 db 6-7 cm átmérőjű korongot, amiket tegyünk muffin formákba. A formát nem kell kivajazni. A tésztákra halmozzunk a hagymalekvárból diónyi adagokat. A nyulat vegyük ki a sütőből, és rögtön tegyük be a kosarakat, amiket kb. 12 percig kell sütni ahhoz, hogy megfelelően átsüljenek.
A húst vegyük ki a főzőléből, és kevés olíva olajon pirítsuk át minden oldalukat.
A szószt szűrjük le, majd adjuk hozzá a tojás sárgával, és a keményítővel kikevert tejszínt.
Tegyük fel egy gyorsforralóba, és vagy kézi habverővel sűrítsük be habosra, vagy egy botmixer segítségével. Az a lényeg, hogy habos legyen kicsit az állaga.
A mártásba végül tegyük bele a lecsepegtetett olíva bogyókat is.
Tegyünk egy nagyobb tányérra 3 kosarat, mellé egy darab combot, amire finoman rácsorgatjuk a habos, krémes citromos mártást.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Rita konyhája
http://www.ritakonyhaja.hu/etlap/husos-etelek/3033-provancei-nyulcomb-recept-hagymas-kosarkakkal.html

Rozmaringos nyúlcomb karácsonyi almás chutneyvel recept - Rita konyhája


Egy adventi, és magyaros chutneyt készítettem ezekhez a combokhoz almából, körtéből, és pikáns fűszerekből. A chutney önmagában üvegbe zárva ehető ajándéknak is remek ötlet lehet.


Hozzávalók a húshoz 2 főre: fejenként 1-1 nyúlcomb, só, tört színes bors, olíva olaj, 2 ágacska rozmaring, 1,5 dl alaplé
A cuthneyhoz: 2-2 db félkemény körte és alma, 6-7 dkg szultán mazsola, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 2 ek olíva olaj, só, 1 mk tört rózsabors, 1 tk fehér mustármag, 1 gerezd fokhagyma, 1 citrom reszelt héja, 1 mk őrölt fahéj, 3-4 ek méz, 3-4 ek almaecet, chili paprika


A húst sózzuk borsozzuk, mindkét oldalukat pirítsuk meg az olíva olajon a rozmaring ágakkal együtt.
Majd öntsük fel az alaplével, és fedő alatt pároljuk puhára.
A hagymákat vágjuk kockára, és dinszteljük meg.
A gyümölcsöket vágjuk kisebb kockákra, és a mazsolával együtt adjuk a hagymához.
Sózzuk, rózsaborssal, mustármaggal, fahéjjal, fokhagymával ízesítsük.
Pároljuk 10 percet, majd adjuk hozzá a mézes is. Így addig pároljuk (fedő alatt), amíg a gyümölcsük meg nem puhulnak.
Végül adjuk hozzá az almaecetet is, és ezt követően már fedő nélkül forraljuk be.
A végén reszeljük bele a citromhéjat, és tetszés szerinti friss, aprított chilivel ízesítsük.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Rita konyhája
http://www.ritakonyhaja.hu/etlap/husos-etelek/3058-rozmaringos-nyulcomb-karacsonyi-almas-chutneyvel-recept-.html

2010. december 1., szerda

Gesztenyével töltött nyúlgerinc - Wise Lady


Hozzávalók:
1 nyúlgerinc dagadóval együtt
200 g sültgesztenye kikaparva
pár karika póréhagyma
kevés zellerzöld vagy szárzeller
kakukkfű
borsikafű
100 g bacon
só, bors


Elkészítés:
A gerincet úgy vágom le a nyúlról, hogy a dagadórész is rajta maradjon. Középen a két karaj darabot levágom a csontról kifelé haladva, de úgy, hogy a széle egyben maradjon. Ez azért szükséges, hogy sütés után könnyen szeletelhető legyen, de a csontos gerinc egyben tartja.
A gesztenyét sütőben megsütöm, félbevágom és kikaparom a belsejét. Hozzáadom az apróra vágott szárzellert, friss kakukkfüvet, borsikafüvet, 2 szelet vajat belemorzsolok, sózom, borsozom. Ezt ráhalmozom a gerincre, a dagadókat a töltelékre hajtom, és hústűvel megtűzöm. Kívülről is körbesózom, majd a szalonnával körbecsomagolom.
Egy kivajazott kisebb sütőtálba teszem, és 200 fokon kb. 50 perc alatt megsütöm. Kiemelem a tálból, hűlni hagyom. Addig a keletkezett húslevet kissé beforralom. Tálaláskor a töltött húst középen felvágom, az egészet lefejtem a csontról, és felszeletelem. A mártással leöntve adom az asztalra.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Wise Lady
http://www.wiselady.hu/2010/12/gesztenyevel-toltott-nyulgerinc.html

Zöldséges, mustáros nyúl - Sajtkukac


Hozzávalók:
1 egész nyúl
liszt
4-5 ek olaj
2 nagy póréhagyma
1 szál szárzeller, szeletelve
4 nagyobbacska sárgarépa, felkarikázva
3 gerezd fokhagyma, apróra vágva
só, bors
kakukkfű
rozmaring
1 szegfűszeg
2 ek zsálya
2 ek koriander mag
2,5 dl száraz fehérbor (nálam Szabó Gyula bácsi hegyaljai Furmintja)
5 dl alaplé
1-2 evőkanál Dijoni mustár
1 nagy köteg friss petrezselyem, apróra vágva

A nyúldarabokat szárazra törölgettem, sóval borssal megszórtam, majd lisztbe forgattam. Az olaj felét egy serpenyőben megmelegítettem (érdemes olyat használni, amit később a sütőbe is be tudunk tenni) és a húsdarabokat alaposan átpirítottam rajta.

A husit papírtörölközőre szedtem majd félretettem. A maradék olajat a serpenyőbe öntöttem, ment rá a hosszában kettészelt, majd félkarikákra vágott póréhagyma, a fokhagyma és a koriander. Kevergetve pár percig sütöttem, majd hozzáadtam a répát és a zellerszárat is. A zsályát is belekeverve jó alaposan összeforgattam.

A lángot nagyobbra véve hozzáöntöttem a bort, felkapargattam az esetlegesen leragadt darabkákat a serpenyő aljáról és a felére beforraltam a levet.

Végül a nyúldarabokat és a többi fűszert is beletettem, az alaplével felöntöttem, letakartam és előmelegített (170 ºC) sütőbe toltam.

Nekem valamivel több mint egy óra kellett, hogy jó puha legyen a hús.

Ekkor a tűzhelyen még forraltam egyet (soknak találtam a levet), belekevertem a mustárt, megszórtam a petrezselyemmel és mehetett is az asztalra.

Jó szokásomhoz híven picit előfőzött, majd sütőben ropogósra sütött krumpli ment mellé (mit tegyek, ez az aktuális kedvenc).


Jó étvágyat kíván hozzá:
Sajtkukac
http://www.sajtkukac.hu/?p=3344

Nyuszi hipp, nyuszi hopp - tárkonyos nyúlragu leves háziasan áfonyás-petrezselymes muffinnal - Dió Bisztró


Egy 2,5 literes lábassal adtam neki, és ezek szerint az összes elfogyott :)). A papa csak annyit jegyzett meg, hogy kicsit nagy darabokra vágtam a zöldségeket és a krumplit, mint ahogy neki tetszene, de jeleztem, hogy a másfél éves ennél kisebb kockákat még nem tud egyedül villázni. A mama a tejfölt hiányolta, mert ő tejfölösen csinálja, de szerintem így, illetve tálaláskor még egy csavarintásnyi citrommal tökéletes volt. A papa szerint sem hiányzott belőle semmi :)
Hozzávalók
1/2 kg alsó nyúlcomb
1/2 kg nyúlgulyás hús (lapocka)
5 db sárgarépa karikázva
5 db fehérrépa karikázva
5 db közepes krumpli kockázva
fél fej fehér hagyma apróra kockázva
fél közepes fej zeller apróra kockázva
3 ek liszt
3 szál zellerzöld
1/2 csokor petrezselyemzöld apróra vágva
2 ek tárkony
4 ek olaj
4 gerezd fokhagyma egészben
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
Az előfőzéshez: 2 babérlevél, 1 szem szegfűszeg, 10 szem vegyes bors fűszertojásban


ÉN nem nagyon értek a nyúlhúshoz, így úgy döntöttem, tuti, ami biztos, kicsit előfőzöm a jószágot. Így fogtam azt a fazekat, amiben később is akartam főzni, és beleraktam a megmosott, feldarabolt, és a kisebb zsírcafatoktól megszabadított húst annyi vízzel, ami éppen elfedte, és a fűszerekkel. Felforrt a lé - naggyon finom illata volt-, hagytam, hogy főljön még kb 3 percig, a hab, ami keletkezett, leszedtem, aztán egy tálba kiszedtem a husikat, a levet leszűrtem, és félretettem főzőlének. Kimostam a fazekat, öntöttem bele 4 ek olajat, beledobáltam a zsírcafatokat, kicsit lepirítottam. A nyúltepertőt kivettem, és beletettem a lábasba a felkockázott hagymát. Üvegesre pároltam, rádobtam a felkarikázott zöldségeket pirítottam őket, rászórtam a lisztet, tovább pirítottam. Felöntöttem hideg vízzel az egészet először csak addig, hogy éppen elfedje, összekevertem a levest, tettem bele borsot, sót és frissen reszelt szerecsendiót, majd amikor láttam, hogy csomómentes, beletettem a húst és felöntöttem a főzőlével. Majdnem kifelejtettem a felkockázott krumplit meg a fokhagymát, így azokat is gyorsan beledobtam, felforrt, majd levettem takarékra, és hagytam főlni. Kb. egy órát főzte magát a leves, a vége felé kóstoltam, amit éreztem, hogy hiányzik belőle (tettem bele még egy mokkás kanálnyi pritamint), pótoltam. Amikor majdnem (úgy az 50. perc táján) megfőtt a hús és a zöldség hozzátettem a petrezselymet, a zellert és a tárkonyt, illetve fél citrom levét. Az óra végén felvettem a gázt, felforrt még egyszer, és lezártam. Kiszedtem a combokat, leszedtem róluk a húst (mert ugyebár Isa nem állhatja a csontosat, meg a gyereknek is egyszerűbb volt), és visszapakoltam a húsokat a levesbe. Hagytam kicsit pihenni, hogy összeérjenek az ízek. Nem tettem bele levesbetétet, hanem a lenti, kicsit szürreálisan kinéző, de annál finomabb muffinnal tálaltam.
Hozzávalók 6 darab muffinhoz:
2 tojás
8 dkg puha vaj
2,5 dl tej
30 dkg liszt
1 csokor apróra vágott petrezselyem
1 tasak sütőpor
csipet só
1 ek cukor
2 ek áfonya dzsem

Összeállítottam a tésztát, kiolajozott formákba adagoltam őket, és előmelegített 190 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütöttem őket. Kicsit meghűltek, kiszedtem a formából, és a jó kis meleg levessel tálaltam. Aki savanyúbban szereti, tehet bele citromot (vagy ecetet, ahogy anya tette). Megpróbálok finoman fogalmazni: bitang jó lett :)

Jó étvágyat kíván hozzá:
Dió Bisztró
http://diobisztro.blogspot.com/2010/11/nyuszi-hipp-nyuszi-hopp-tarkonyos.html

Nyúlcombok, egyszerűen, fűszeresen, olívabogyós csicsókával, sült répával - Dió Bisztró



A combokat előző este bepácoltam, úgy, mint amikor konfitáláshoz készítem elő a húst. Tehát durva sóval összekeverem a kakukkfüvet, az összetört babérlevelet, rozmaringot, borsot. Jó alaposan bedörzsölöm vele a húst, egy éjszakára a hűtőbe teszem.

Másnap letörlöm róla a pácot, apróra vágott hagymát pároltam, majd erősebbre vettem a lángot és körbe pirítom a húst, figyelni kell a hagymára ne égjen le, visszavettem a hőfokot hozzáadtam a bort, hagytam párolódni. Közben előmelegítem a sütőt 200 fokra. A tepsibe vaj, olíva olaj keveréket melegítettem.

A vaj másik felét feldaraboltam a combokra tettem. Meglocsoltam ½ citrom levével. Kb.15-20 perc, akkor jó, ha beleszúrunk egy éles kést és elválik a csonttól, ez nagyon hamar bekövetkezik, figyeljünk, ne olvassunk regényt közben, egy kis bor, zene jöhet, de ne távolodjunk el a sütőtől 3 m-nél messzebbre:) kivéve, ha beállítunk egy csörgőórát:)

Hozzávalók: 2 főre
• 4 db egész nyúlcomb
• 1 citrom
• 1 ág rozmaring lehet szárított is 1 tk
• 2-3 ág kakukkfű ha szárított 2 tk
• 2 ek olívaolaj
• 10 dkg vaj
• 1 gerezd fokhagyma
• 2 db közepes hagyma, (lehet vegyesen újhagyma, póré, vagy vöröshagyma is)
• 1,5 dl fehérbor
• só, bors frissen őrölve

gremolátához:
• 1 csokor petrezselyem
• a citrom héja lereszelve
• 1 gerezd fokhagyma átnyomva, vagy nagyon apróra vágva
Tálaláskor ezzel a keverékkel szórtam meg a húst. Ez azért jó, mert üde friss ízt ad a húsnak.

körethez:
• 50 dkg csicsóka
• 30 dkg burgonya
• 10-20 szem olíva bogyó durvára vágva
• vaj, tejszín, szerecsendió, só, színes bors
Gyakorlatilag egy krumplipürét készítünk. A csicsókának magas a rost tartalma, alacsony a keményítő tartalma, ezért kell a krumpli mellé, kicsit édesebb a csicsóka, mint a krumpli, ezért jó az olíva bogyó.
Finom lesz, bátorság…

sült répához:
• fejenként 3 db répa
Elő kell főzni sós vízben kb.10 perc alatt, majd mehet a sütőbe a hús mellé, külön tálban olajjal meglocsoljuk, kakukkfüvet szórunk rá. Együtt sülnek meg a hússal kb.15-20 perc alatt. A répa sütve egy teljesen más dimenzió önmagához képest.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Dió Bisztró
http://diobisztro.blogspot.com/2010/11/nyulcombokegyszeruen-fuszeresen.html

Marinált nyúlgerinc, sárgarépa variációval - Igényes szakács


Hozzávalók: 4 személyre

24 dkg házi nyúl filé

Páclé:
1 dl sárgarépa alaplé vagy könnyű szárnyas erőleves (nálunk most nyúl csontból készült egy alaplé, amit sárgarépával főztünk be)
1 dl Verjus vagy fehér balzsam ecet
2 dl Olíva olaj
1 E.k Díjóni mustár
2 szál kakukkfű
4-5 szál koriander

Sárgarépa püré: Hozzávalók:
20 dkg sárgarépa
fél rúd vanília
vaj


Sárgarépa zselé Hozzávalók:
40 dkg sárgarépa
1 narancs
gyömbér
zselatin

Vajban glazírozott sárgarépa Hozzávalók:
4 db zsenge karotta
vaj



Elkészítés: Nyúl:
A pácléhez az összetevőket, felforraljuk majd még melegen (90 Celsius fok, a forró páclé átjárja és átpárolja a zsenge nyúlhúst) az előzőleg letisztított nyúl gerincre öntjük. Azonnal hűtőszekrénybe rakjuk és 24 óráig érni, hagyjuk

Sárgarépa püré:
A megpucolt sárgarépát, sóval és vaníliával ízesített alaplében puhára főzünk. Majd cutterben vajjal és egy kevés főzőlével simára turmixolunk.
Sárgarépa zselé:
A sárgarépából a levét gyümölcs turmix segítségével kinyerem, ehhez a léhez facsarom a narancsot. Majd hozzá adom a gyömbért és a narancs reszelt héját, felére beforralom, leszűröm, zselatint adok hozzá, majd formában dermesztem.

Glazírozott sárgarépa:
A zsenge karottát megpucolom, majd alaplében készre főzöm. Tálalás előtt, kevés vajjal serpenyőben glazírozom, ha szükséges sózom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Igényes szakács
http://igenyesszakacs.blog.hu/2010/04/13/marinalt_nyulgerinc_sargarepa_variacioval

Verjusben pácolt házi nyúl filé, zöld Gazpachoval és fűszeres túrókrémmel - Igényes szakács


Hozzávalók: 4 személyre

24 dkg házi nyúl filé

Páclé:
1 dl alaplé vagy könnyű szárnyas erő leves
1 dl Verjus
2 dl Olíva olaj
1 E.k Díjóni mustár
2 szál kakukkfű
4-5 szál koriander
Zöld Gazpacho:
25 dkg zöldborsó
5 dkg kígyó uborka
5 dkg zöld pritaminpaprika
2-3 dkg fehér héjú hagyma
1 gerezd fokhagyma
2-3 dkg szikkasztott fehér kenyér
2-3 cl sherry ecet
1 dl Olíva olaj
só, bors
víz (igény szerint, függően attól hogy milyen sűrűre szeretnék)

Fűszeres túrókrém:
25 dkg félzsíros túró
1 E.k vaj
2 E.k tejföl
1fej sonka hagyma
2 gerezd fokhagyma
snidling, turbolya, koriander (ízlés szerint)

Elkészítés: Nyúl:
A pácléhez az összetevőket, felforraljuk majd még melegen (90 Celsius fok, a forró páclé átjárja és átpárolja a zsenge nyúlhúst) az előzőleg letisztított nyúl gerincre öntjük. Azonnal hűtőszekrénybe rakjuk és 24 óráig érni hagyjuk
Gazpacho:
A durvára vágott , majd sóval, ecettel és az olaj egy részével alaposan összekevert hozzávalókat 12-24 óráig lefedve hűtőszekrénybe tesszük. Az edényt légmentesen zárjuk le műanyagfóliával és így rakjuk be a hűtőszekrénybe. Fénytől és oxigéntől elzárva tároljuk. Ezek után botmixerrel minél alacsonyabb fordulatszámon dolgozzuk össze. Fontos, hogy minél kevesebb levegőt vigyünk be mert így sokkal jobban megmarad a hozzávalók színe és tápértéke. Majd a maradék olajat is lassan hozzá keverve egy krémes emulziót készítünk. A végén szűrőn átpasszírozzuk és ha kell még utána ízesítünk.

Túrókrém:
A túrót szitán átpasszírozzuk és hozzá keverjük az apróra vágott sonka hagymát, a felolvasztott vajat és tejfölt. A friss fűszereket durvára vágjuk majd a krémhez keverjük, sóval, borssal ízesítjük és 1-2 órára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Igényes szakács
http://igenyesszakacs.blog.hu/2009/07/26/verjusben_pacolt_hazi_nyul_file_zold_gazpachoval_es_fuszeres_turokremmel

Aszalt sárgabarackos házinyúl rilette, madársalátával és fekete kenyérrel - Igényes szakács


A rilette tulajdonképpen egy pástétom, itt házinyúlból és karácsonyi íz világgal.

Hozzávalók:
Rilette
4 házinyúl comb (kb. 1,4 kg.)
300 ml. borjú alaplé
250 ml. fehérbor
150 g. aszalt sárgabarack
2 fej kisebb vöröshagyma
2 rúd fahéj
5-6 szegfűszeg
1 ek. egész fehér bors
2 kisebb szál rozmaring

bors
300 ml. disznó vagy liba zsír
Fekete kenyér
250 g. kenyér liszt
300 g. rozsliszt
375ml. víz
2,5-3 g. élesztő
40 g. vaj
méz
ecet

őrölt kávé
őrölt kömény


Elkészítés:
Rilette
A nyúlcombokat a borjú alaplével, a fehérborral és nagyjából 1,75 l. vízzel felteszem főni. Hozzá adok 100 g. nagyobb darabokra vágott aszalt sárgabarackot, fűszerezem és gyenge lángon kb. három órán keresztül főzöm. Ha megfőtt, a nyúlcombokat kiveszem, a főző levet átszűröm és 300 ml.-re besűrítem. A maradék barackot apró kockára vágom és a besűrített főző lében 1-2 percig, párolom. A csontról a húst leszedem, apróra vágom és villa segítségével, vagy kézzel szálaira szedem. A besűrített alaplevet a húshoz keverem, ha kell, sózom, borsozom. Az elkészült rillettet csatos edényekbe töltöm és felmelegített zsírt öntök rá. Hagyom kihűlni és egy éjszakán át hűtőszekrénybe, teszem.

Fekete kenyér
A por alakú hozzávalókat egybe szitálom. Az élesztőt kevés cukros tej hozzáadásával felfutatom. Az alapanyagokat egynemű tésztává gyúrom, dagasztom. Szobahőmérsékleten 1-1,5 órát kelesztem. Ezután újra átgyúrom, formázom, majd újabb fél órán keresztül pihentetem a tésztát. 170-180 fokra (légkeverés nélkül) előmelegített sütőbe teszem és 1-1,5 órán keresztül sütöm. Az első fél óra után vizes ecsettel átkenem a kenyeret.
Címkék: házinyúl aszalt sárgabarack rilette fekete kenyér

Jó étvágyat kíván hozzá:
Igényes szakács
http://igenyesszakacs.blog.hu/2009/11/28/uj_aszalt_sargabarackos_hazinyul_rilette_madarsalataval_es_fekete_kenyerrel

2010. november 30., kedd

Nyúlragu puliszkával - Genyatrade

Szóval az úgy volt valahogy, ha már ilyen boros fickók vagyunk, hogy csak olyan recept jöhetett szóba, amiben nem kevés erjedt szőlőlé is található. Éppen ezért az általunk készített „Szelíd vadas” is tartalmaz bort, csakúgy, mint a – szintén általunk költött – „Pákozdi nyúljork”.

A vadas elkészítése nem volt olyan embert próbáló feladat, hiszen csodálatos – khm – Tetrabbit-féle nyúlgerinc filével dolgoztunk. Egy lábasban félig megfőztük a megpucolt felkarikázott répát, gyökeret, vöröshagymát, raktunk bele egész borsot, borókabogyót, sót és babérlevelet, aztán mindezt leszűrtük és a már csak langyos páclébe beleraktuk a husikat és 3 napig pácoltuk. Hűtőben pácolni ősszel bármit is, badarság. Hát lelassulnak a kis páclé részecskék a túl hidegben, és nem járják át jól a husit. Szóval mi a hűvös teraszon pácoltunk, árnyékban.

Amikor eltelt a 72 óra, akkor nekiláttunk a dolog lényegi részének. Jófajta füstölt mangalica szalonna zsírját kisütöttük, majd ebben megkapattuk a husik felszínét. Később a félig sült szalonnákat beleszórtuk egy cserépedénybe, ráfektettük a husikat, leöntöttük a leszűrt zöldségekkel, és hozzáraktuk a páclé felét.

Ezt tettük előmelegített sütőbe, és arra lettünk figyelmesek, hogy kábé egy óra alatt a lé nagy része elfőtt. Ezek után kihasználtuk a lehetőséget, és zsírjára pirítottuk a szettet. Végül az enyhén megpirult zöldségekhez adtunk a korábban gondosan megőrzött pácléből, összeturmixoltuk, tejföllel, kevés mustárral egészen pici cukorral és borssal ízesítettük. Készült hozzá szalonnapörcös zsemlegombóc is, amit igazából kifliből csináltunk. Az önök kedvéért ki is tálaltuk, de szerintünk elég gusztustalan lett.

A másik kaját, amit készítettünk, azért neveztük el pákozdinak, mert – amint az rendszeres olvasóink nyilván tudják – 2006-ban onnan vettünk szőlőt, így a 2006-os cabernet sauvignonunk is értelem szerűen pákozdi. De hogy megy a nagyon testes, négy éves vörösbor a zsenge nyuszihoz?

A nyúlnak az egyik legjobb alkatrésze a combja, a másik a lapockája, amit az egyszerűség kedvéért ezentúl csak szárnynak nevezünk majd. Ezekkel dolgoztunk, lepirítottuk őket, hogy aztán megszórhassuk a tetejüket kis liszttel, amely nem csak további piruláshoz vezetett, hanem a végén sűrítette is a cuccot.

A liszt után hagyma jött, meg olyanok, mint a nagyon apróra vágott petrezselyem és kakukkfű, meg fokhagyma és nagyon pici bors. Amikor a nyuszik színét már elég szépnek találtuk, beleöntöttünk jó sok vörösbort, és abban – no meg egy kis víz is volt ott azért – párolgattuk. Amikor már majdnem készen volt, akkor került bele az erdei gomba, amely egészen fantasztikus ízeket adott a dolognak. Őzláb és tinóru mixszel dolgoztunk. A nyuszi környezetbarát: nem kell sok energia ahhoz, hogy megpuhuljon. Így ez elég hamar bekövetkezett, és akkor behabartuk tejföllel. A vörösboros cuccok tejföllel habarva nagyon szépek.

Az egész esztétikumát – no meg az ízek szépségét – is igyekeztük fokozni azzal, hogy puliszkával tálaltuk az egészet, de olyannak, amihez járt szépen lassú tűzön lepirított nagyon husis szalonna kocka meg enyhén pirult lilahagyma is. A képeken persze nem látszik, hogy ezek jól néztek ki együtt. Pedig de, higgyék el nekünk. A videóért pedig utólag kérünk elnézést.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Genyatrade
http://genyatrade.blog.hu/2010/11/19/a_nyulon_tul_aranyos_szoros_allatokat_ettunk

Marokkói citrom befőttes, olajbogyós nyúlcomb - Gabojsza konyhája


Hozzávalók 4 főre:
combmérettől és étvágytól függően 4-8 nyúlcomb (filé)
egy fél sóban eltett (marokkói) citrom héja
kb 2,5 dl nyúl-alaplé (a csontos részekből főzött, bezöldségelt nyúlhúsleves, leszűrve)
1 ek vaj
2-3 ek olívaolaj
fejenként 2-3 kifliburgonya és pár szem fekete (magozott) olajbogyó
kaliforniai paprika (piros)
só, frissen őrölt bors

A krumplit megmosom és sós vízben, héjastól nem túl puhára főzöm. Ha kicsit kihűlt, meghámozom és falatnyi kockákra vágom. Egy vastagaljú serpenyőben összemelegítem az olívaolaj-vaj keveréket, majd a sóval, frissen őrölt borssal fűszerezett nyúlcomb filé mindkét oldalára kérget sütök, aztán apránként nyúl alaplét hozzáadva puhára sütöm-párolom. Ha már puha, kiveszem és melegen tartom, a serpenyőben visszamaradt ízes mártásba beleforgatom a krumpli kockákat, olajbogyót, kockákra vágott piros kaliforniai paprikát és az aprított marokkói citrombefőttet. Tálaláskor a krumplis-olajbogyós-paprikás köretet tányérra szedem, ráteszem a nyúlcombot és megszórom egy kevés aprított citrombefőttel, ami különleges ízével még izgalmasabbá teszi a fogást. Ha nem hús-krumpli párosítást ennék, a krumplit tarlórépával, vajrépával, vagy feketegyökérrel váltanám ki.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/marokkoi-citrom-befottes-olajbogyos.html

Konfitált nyúlgerinc vargányás burgonyafelfújttal és fehérbor redukcióval - Caviar et Lentille


A filéket úgy éreztem vétek lenne túlbonyolítani, így a konfitálás mellett döntöttem és a fehérbor redukcióval igyekeztem feldobni.

A gerincfiléket sóztam, borsoztam, vékonyan megkentem szőlőmagolajjal és mellé szórtam az aprított kakukkfüvet. Lefedve egy órát pihentettem, aztán egy lábosba tettem a libazsírral együtt és felforraltam, majd lassú tűzön 1 órát konfitáltam. Kivettem a zsírból a filéket és leitattam róluk a zsírt. Tálalás előtt száraz serpenyőben minden oldalukat megpirítottam. Közben a fehérbort a harmadára sűrítem, sóval, fehér borssal ízesítem és vajjal montírozom. Tálaláskor még pár csepp dióolajjal fűszerezem. Dióecettel meglocsolt freeze salátával, pár szelet körtével könnyed vacsora, a vargányás burgonya szufléval kiadós ebéd.

Hozzávalók:
500 g nyúlgerinc filé
500 g libazsír
sóvirág, frissen őrölt bors
friss kakukkfű
szőlőmagolaj

375 g száraz fehérbor
50 g vaj
só, fehérbors
dióolaj


Vargányás burgonyafelfújt
A burgonyát megfőztem a tejben, aztán botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam a vajat és az apróra vágott vargányát. Sóztam, borsoztam és mikor kihűlt kissé belekevertem a tojássárgákat, majd a csipet sóval felvert tojásfehérjéket. Kivajazott szufléformákba tettem és vízfürdőben 180 fokon 25 percet sütöttem.

Hozzávalók:
500g burgonya
3 tojás sárgája
4 tojás fehérje
250 ml tej

frissen őrölt bors
100 g vaj
10 g szárított vargánya

Jó étvágyat kíván hozzá:
Caviar et Lentille
http://kaviareslencse.blogspot.com/2010/11/konfitalt-nyulgerinc-es-olivas-nyulcomb.html

Olajbogyós, paradicsomos nyúlcomb - Caviar et Lentille

Hozzávalók:
500 g nyúlcomb filé
150 g angolszalonna
2 salotta hagyma
1 ezüst hagyma
10 kisebb paradicsom
20 szem sóban eltett fekete olajbogyó
olívaolaj
400 ml száraz fehérbor
sóvirág, frissen őrölt bors
50 g vaj


A combfiléket megkötözöm majd kevés olívaolajon minden oldalát 1-1 percig sütöm. Aztán egy tűzálló tálba teszem őket. A visszamaradt olajra dobom a blansírozott szalonna kockákat és a hagymákat. Pár perc után hozzádobálom a fokhagyma gerezdeket, majd a hámozott, kimagozott paradicsom cikkeket is. Sózom, borsozom aztán felöntöm a fehérborral és nagy lángon addig forralom míg el nem párolog az alkohol. Ezután a combgöngyölegekre öntöm és rászórom az olajbogyókat, amiket előző naptól vízben áztatok, hogy ne legyen olyan vad sós. Fóliával szorosan lefedve 200 fokos sütőbe tolom 18 percre. Ezután leszűröm és a paradicsomos-boros pecsenyelét a harmadára forralom, majd belekeverem a jéghideg vaj kockákat.
A combokról leszedem a kötözőzsineget és tálaláskor meglocsolom a vajas mártással és mandarinos olívaolajat csepegtetek rá, ami valami egészen fantasztikusan működik ezzel az összeállítással.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Caviar et Lentille
http://kaviareslencse.blogspot.com/2010/11/konfitalt-nyulgerinc-es-olivas-nyulcomb.html

Pikáns nyúlcombok - Wise Lady


Hozzávalók:
4 nyúlcomb
2 evőkanál mustár
4 szál petrezselyem
2-4 szál rozmaring (nagyságtól függ)
2-4 szál kakukkfű (nagyságtól függ)
4-6 gerezd fokhagyma
1-2 teáskanál darált chili vagy cseresznyepaprika (ízlés szerint)
csipet fahéj (tényleg csak egy csipet!)
olivaolaj
vaj
só, fehérbors
Elkészítés:
A petrezselymet, kakukkfüvet, rozmaringot és a fokhagymát apróra vágom. Hozzáadom a mustárt, chilit. Őrölt borssal, fahéjjal ízesítem. Sót nem adok hozzá! 5-6 evőkanál olivaolajjal az egészet összekeverem, és a nyúlcombokat körben bekenem. Lefedem, és pácolódni hagyom egy éjszakát a hűtőben. (Ha szorít az idő, azonnal is lehet sütni.) Másnap egy cseréptálat (tepsit, jénait) vajjal vastagon kikenek, a combokat megsózom és beleteszem. A tálat alufóliával lazán leborítom, és 200 fokos sütőben kb. 1 órát sütöm (puhulásig). Leveszem a fóliát, a sütőt 250 fokra tekerem, és 10 percig pirítom. Nem szabad kiszárítani! Jól illik hozzá a dinsztelt krumpli. Tálaláskor fanyar házi dzsem vagy befőtt adható mellé - áfonya, meggy, szeder, naspolya, narancs, citrom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Wise Lady

http://www.wiselady.hu/2010/11/pikans-nyulcombok.html#axzz16lZ8lWKo

Nyúlbonbon - Gabojsza konyhája


Hozzávalók:
50 dkg darált nyúlcomb filé
1 tojás
1 saláta cukkíni
2 salotta hagyma
1 kiskanál őrölt fahéj
2 csipet őrölt szegfűbors
só és frissen őrölt színes bors
Panko morzsa
olaj a sütéshez
Mignon papír

A cukkínit héjastól lereszelem és összekeverem a darált nyúlhússal, tojással, nagyon apróra vágott salottával, fűszerekkel. Legalább egy órát pihentetem a masszát a hűtőben – hogy összeérjenek az ízek – majd 3 cm átmérőjű golyókat formázok a masszából, meghempergetem panko morzsában (vagy friss, házi kenyérmorzsában) és bő, forró olajba kisütöm. Konyhai papírtörlőn hagyom lecsepegni a fölös olajat, mignon papírba tálalom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/nyulbonbon.html

Tárkonyos nyúlleves - Wise Lady


Hozzávalók:
1 nyúl bordacsontos része négybe vágva
1 nyúl belsőségei: vesék, tüdők, szív, máj, velő
80 g sárgarépa
80 g petrezselyemgyökér
5 cm póréhagyma
1 negyed sonkahagyma ( vöröshagyma)
1 szál zellerzöld
1 szál petrezselyemzöld
1 szál tárkonylevél
3 szegfűgomba (vagy más erdei gomba)
20 g vaj
1 dl 30%-os tejszín
csipet őrölt szerecsendió
csipet őrölt fehérbors
2 cl konyak - valódi és nem szeszesital (elhagyható)
csigatészta


Elkészítés:
A bordákat 2 l hideg vízben felteszem, felforrás után takarékra veszem. Szűrővel leszedem a habját, 2 kávéskanál sót teszek bele és gyöngyözve főzöm fedő nélkül 1 órát. Lehúzom a tűzről. A pórét, répát és petrezselyemgyökeret karikára vágom, a hagymát felkockázom. Egy másik fazékban felforrósitom a vajat, és a pórét, hagymát, répát, gyökeret megdinsztelem rajta.

Felengedem a nyúllevessel, a csontos húsdarabokat is beleteszem. A nyúltüdőt 4-be, a megtisztított veséket és a szívet 2-be vágom. A májat felszeletelem.
A levesbe teszem a tüdőt, szívet, vesét, őrölt szerecsendióval ízesítem. Hozzáadom a gombát és a zellert is.
Felöntöm, ha kell 1,7 literre hogy készen kb. 1,5 l leves legyen. 20 percig gyöngyözve főzöm. Hozzáadom a csigatésztát, őrölt fehérborsot, és a felszeletelt májat, (a nyúlvelőt is, ha van) ha kell még, sót is. 10 perc főzés után beleöntöm a tejszínt és a konyakot, felforralom, és 1-2 perc után elzárom a lángot. Kiszedem a 4 bordadarabot, és a bordacsontokat kihúzom egyenként, majd a húst visszateszem a levesbe. Apróra vágom a tárkonyt és a petrezselyemzöldet, rászórom a forró levesre.

Tálalás előtt hagyom egy félórát "érni". Nagyon finom!

Jó étvágyat kíván hozzá:
Wise Lady
http://www.wiselady.hu/2010/11/tarkonyos-nyulleves.html#axzz166LLT2u8

Nyúlpástétom tésztaburokban


Hozzávalók:
fél kiló nyúlhús (gerinc és comb filé)
15 dkg füstölt szalonna
1 tojás
2 salotta hagyma
1 ágacska friss kakukkfű
10 deka vékonyra szeletelt, füstölt sonka
egy nyúl mája
fél deci brandy
6-8 db apró savanyú uborka (cornichon)
só, pár szem natúr pisztácia és egész rózsabors

A pástétom fűszerhez:
4 g koriander
4 g szárított bazsalikom
4 g szegfűszeg
2 g szerecsendió (reszelve)
2 babérlevél
3 g vargányapor
4 g fehérbors

A tésztához:
300 g liszt
75 g vaj
60 g sertés zsír
1 tojás
2 tojássárgája
fél dl hideg víz


A pástétomtésztához a lisztet a vajjal és zsírral összemorzsolom, majd az egész tojással, a tojások sárgájával, kevés sóval és a hideg vízzel összegyúrom, folpackba csomagolom és legalább egy órára hűtőszekrénybe teszem. Filé híján a nyúlhúst kicsontozom, hártyáit lefejtem, a húst a szalonnával együtt ledarálom.
A pástétom fűszerkeverékhez a hozzávalókat fűszermalomba finomra őrlöm és összekeverem a darált szalonnás nyúlhússal, a tojással, brandyvel, a nagyon apróra vágott salottával és a kakukkfű leveleivel.

A tésztát pihentetés után fél cm vastagra kinyújtom és kétharmadával kibélelek egy terrine, vagy más hosszúkás formát, vagy egyszemélyes adagokat készítek, szuflé formákban. Ujjaimmal kissé benyomkodom, hogy a nyers tészta felvegye a forma alakját és a tésztával bélelt formát „kitapétázom” vékony sonka szeletekkel. Ezután a forma aljára simítok egy adag húspürét, erre fektetek apró uborkát, majd újra húspép következik, erre a csíkokra vágott nyúlmáj, köré pisztácia és rózsabors, majd megint húspép. Tetejére ráhajtom a sonkaszeletek lelógó részét, majd a maradék kinyújtott nyers tésztával befedem, a széleket összedolgozom, közepébe kis kerek nyílást vágok, hogy legyen hol távozni sülés közben a keletkezett gőznek. A pástétom tetejét tojással megkenem, különböző alakúra vágott pástétomtésztával díszítem, majd az egészet ismét lekenem tojással, így sülés után szép fényes máz keletkezik rajta. Előmelegített sütőbe teszem, 190 fokon sütöm 10 percig, majd 170 fokon még 50 percig. Ha megsült, a formában hagyom kihűlni. Közvetlen a tálalás előtt a formából kiborítom és felszeletelem (ha többszemélyes adag készült), zöld salátalevelekkel díszítem. Tálaláskor ribizke- vagy áfonyadzsemet adok hozzá.

Előfordul, hogy a pástétom tésztája sütés után elválik a tölteléktől. Ezt megelőzendő, a kihűlt pástétom tetején lévő nyíláson, olvasztott és lehűtött, redukált húslevessel készített aszpikot töltök bele, közben kissé az asztalhoz ütögetve, hogy a beöntött aszpik mindenütt betöltse a sütés közben keletkezett réseket. Ilyenkor célszerű pár órát hűteni tálalás előtt.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/nyulpastetom-tesztaburokban.html

Narancsos csokoládés nyúl édesköménnyel - Flat Cat


Hozzávalók 2-3 főre:
50 dkg nyúl lapocka (6 db csontos első láb)
4 dkg salotta
5-7 dl nyúl alaplé
2 dkg étcsokoládé (88%)
1 kisebb narancs finomra reszelt héja
1 cm friss csili
1 ek olívaolaj
2 dkg vaj
4 kisebb gumó édeskömény
2 dkg vaj

Az olívaolajt felhevítem a vajjal, majd minden oldaláról elősütöm rajta a húst. Több részletben érdemes, hogy piruljon a hús és ne párolódjon. Kiszedem az edényből, majd a visszamaradt zsiradékon üvegesre sütöm a finomra aprított hagymát. Visszaszedem a húst, felöntöm 2 dl alaplével, sózom (nem nagyon, a bekoncentrálódott alaplétől elég sós lehet) majd fedő alatt igen kis lángon puhára párolom. Akkor veszem le a fedőt, amikor a hús kezd elválni a csonttól, ez úgy egy óra. Ezt követően fedő nélkül fő továbbra is igen kis láng felett, ha elpárolog alóla a folyadék és visszasül zsírjára, akkor öntök hozzá egy keveset a maradék alapléből. A folyamat végére a nyúl húsának annyira meg kell puhulnia, hogy szinte leomoljon a csontról és a benne lévő (egyébként nagyon kevés) kötőszövetes részek teljesen feloldódjanak. Fiatal pecsenyenyúlnál ez nem egy hosszú idő, másfél-két óra alatt megvan. Közben ne kavargassuk, csak rázogassuk, nehogy felrostozódjon a hús.

A húst kiszedem a serpenyőből (hőálló tálba érdemes, aztán lefedni, hogy meleg maradjon), majd a szafthoz annyi alaplevet öntök, hogy nagyjából 2 dl legyen. Felforralom a csilivel (ha csak enyhén csípősre szeretnénk, előtte magozzuk ki), lehúzom a tűzről, hozzákeverem a széttördelt csokit, hozzáreszelem a narancs héját, majd botmixerrel pürésítem. Finom szűrőn átszűröm.

Közben a maradék vajon megsütöm-párolom a vékony cikkekre vágott édeskömény gumókat.

A sült édeskömény mellé szedem a nyulat, külön tálkában adom mellé a mártást.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Flat Cat
http://flat-cat.hu/2010/11/29/narancsos-csokolades-nyul-edeskomennyel/

Sütőtökös, baconos nyúlfalatok - De jó főzni!


Vajban sült nyúlfalatok,
sütőtök és bacon ágyon,
csilis-petrezselymes balzsamecettel
Hozzávalók 2 főre
2 db nyúlcomb
kb 7 dkg vaj
2 evőkanál olaj
1 evőkanál szójaszósz
1 db sütőtök
1 dl olaj
6 szelet bacon
1/4 csokor petrezselyem
2-3 db csilipaprika
balzsamecet

cukor
bors

A combokat kifilézzük és feldaraboljuk, megsózzuk, borsozzuk. Egy wokban vajat és olajat hevítünk, beletesszük a húst és ráöntjük a szójaszószt, és készre sütjük (stir-fry).
A sütőtököt megpucoljuk, darabokra vágjuk, egy tepsibe tesszük, meglocsoljuk az olajjal és megsózzuk. 190 fokos sütőben kb 20-30 percig sütjük.
A bacont egy serpenyőben ropogósra sütjük.
A petrezselyem zöldet és a csilit apróra vágjuk, meglocsoljuk a balzsamecettel, ha szükséges tovább ízesítjük cukorral, sóval, ill. vízzel hígítjuk.

Jó étvágyat kíván hozzá:
De jó főzni!
http://dejofozni.blogspot.com/2010/11/nyulas-recept-i-sutotokos-baconos.html

Rizzsel töltött nyúlcombfilé, karácsonyfa ropogóssal - De jó főzni!

Teában pácolt, vadrizzsel töltött nyúlcombfilé,
karácsonyfa ropogóssal,
mandarinos paprikával,
szezámmaggal


Hozzávalók 2 főre
2 szelet nyúlcombfilé
3 teafilter/evőkanál fekete tea
2 dl víz
2 teáskanál só
3 dgk főtt vadrizs
1 bögre főtt barna rizs
Só, bors
1 tojás
zsemlemorzsa
1 piros kaliforniai paprika
1 mandarin
2 evőkanál pirított szezámmag

Erős fekete teát készítünk 2 dl vízből. Hozzáadjuk a sót és a nyúlcombfiléket. Pár órán át hagyjuk pácolódni a húst. Ezután leitatjuk a felesleges teát a combokról, egy alufóliára helyezzük a filét, ha szükséges kissé bevágjuk pár helyen, hogy nagyobb felületet kapjunk. A főtt barna rizst és a vadrizst összekeverjük, sózzuk és teszünk bele 1 db tojást. Ebből a töltelékből kanalazunk a nyúlcombra. Ezután szorosan feltekerjük. Az alufóliába csomagolt combokat kb 35-40 percig sütjük 190 fokos sütőben.
A maradék rizsbe keverünk mandarinhéjat, 1 evőkanál apróra vágott kaliforniai paprikát, teszünk borsot és annyi zsemlemorzsát, hogy alakítható masszát kapjunk. Lapos „lepénykéket” formázunk, és kevés olajon mindkét oldalát megsütjük. Amikor elkészült, karácsonyfa alakúra vágjuk a rizsropogóst.
A kaliforniai paprikát csíkokra vágjuk. Meglocsoljuk a mandarin levével, ill. ízlés szerint sózzuk.

Jó étvágyat kíván hozzá:
De jó főzni!
http://dejofozni.blogspot.com/2010/11/nyulas-recept-ii-rizzsel-toltott.html

Pirítóson tálalt nyúlfalatok, tökmagolajjal, tarkaborssal és szezámmaggal - De jó főzni!


Hozzávalók 2 főre
1 nyúlcombfilé
5 dkg vaj

tarkabors
tökmagolaj
2 evőkanál szezámmag
2 darab pirítós

A filét szeletekre vágjuk és vajban megsütjük; sózzuk és jócskán borsozzuk. Ezután következik a tálalás: a kenyeret félbe vágjuk (háromszög alakúra), ráhelyezzük a húst, meglocsoljuk tökmagolajjal és megszórjuk pirított szezámmaggal.

Jó étvágyat kíván hozzá:
De jó főzni!
http://dejofozni.blogspot.com/2010/11/nyulas-recept-iii-rabbit-on-toast.html

Lilakáposztás - birskörtés nyuszi - De jó főzni!


Hozzávalók 4 főre
4 nyúlcombfilé

Bors
4-5 levél lilakáposzta
8 szelet birskörte

Vörösboros-lilakáposztás zselé
1 fej lilakáposzta
3 evőkanál olaj
3-4 dl víz
2 dl jó minőségű száraz vörösbor
1/2alma
1/2 birskörte
1+2 teáskanál só
4 evőkanál nádcukor
frissen őrölt bors
1 mokkáskanál ecet
8 lapos teáskanál zselatin
4 pohár (műanyag)

Birskörtés burgonya
46 dkg főtt burgonya
4 dkg birskörte
2 teáskanál só
bors
szerecsendió
1 tojás
3-4 evőkanál liszt
2 dkg vaj
zsemlemorzsa
2 szál spagetti tészta a díszítéshez
olaj a sütéshez
1 gránátalma
1 evőkanál nádcukor
csipet só
vörös bor
1 mokkáskanál keményítő

A combokat előkészítjük, sózzuk borsozzuk és egy éjszakát hagyjuk pihenni. Másnap tegyünk 1 káposztalevelet és 2 birskörte szeletet minden combra. Szorosan tekerjük fel, és csomagoljuk be egy alufóliába. 200 fokos sütőben kb 30 percig süssük.

A káposztát legyaluljuk (vagy vékony szeletekre vágjuk), megsózzuk 1 teáskanál sóval és állni hagyjuk 30 percet. Az almát megpucoljuk és szintén lereszeljük. A fél birskörtét 45 percen át 170-180 fokon sütjük, majd hagyjuk kihűlni és végül lereszeljük. Egy serpenyőben olajat hevítünk és rátesszük a kinyomkodott káposztát, az almát és a birskörtét, a cukrot és a maradék sót. Pár perc után felöntjük a borral és a vízzel és 1 órán át pároljuk, fedő alatt, gyakran megkeverjük (érdemes folyamatosan pótolni a folyadékot, nem egyszerre beleönteni az összeset). Amikor megpuhult a káposzta, beállítjuk az ízét, hozzáadjuk az ecetet, esetleg pótoljuk a folyadék mennyiségét. A lényeg, hogy összesen 4 dl folyadékot le tudjuk szűrni a káposztáról.
Ezután elkészítjük a borzselét:

A 4 dl leszűrt vörösboros-káposztás lét feltesszük egy lábosba forrni. Megkóstoljuk, hogy az íze megfelelő-e, ha szükséges még ízesítjük. Beletesszük a zselatint, de vigyázunk, hogy ne forrjon. Amikor a zselatin feloldódott, levesszük a lángról és beleöntjük a zselét 4 pohárba, majd a lilakáposztából is 1-1 evőkanálnyit teszünk. Hagyjuk kihűlni, és egy éjszakán át hagyjuk a hűtőben pihenni.

A főtt burgonyát pürésítjük, hozzáadjuk az almát és a birskörtét, illetve a vajat, a sót, a szerecsendiót. Ha már kihűlt, hozzáadjuk a tojást és a lisztet.

A masszából kis birskörtéket formázunk, zsemlemorzsába hempergetjük és bő olajban kisütjük. Amikor elkészült, a spagettiból kis darabokat törünk, és beleszúrjuk a „körtékbe”. Valamilyen zöld fűszernövény (pl bazsalikom) levelével díszíthetjük.

A nádcukrot karamellizáljuk és beleteszünk 1/2 gránátalma magot és csipet sót, hozzáadjuk a keményítőt és felöntjük a borral. Amikor besűrűsödött levesszük a lángról és hozzáadjuk a maradék gránátalmamagot.

Jó étvágyat kíván hozzá:
De jó főzni!

http://dejofozni.blogspot.com/2010/11/nyulas-recept-v-lilakaposztas.html

Nyúlcomb pestós kalapban, avokádós mogyoróhagymával - De jó főzni!


Nyúlcomb pestós morzsakalapban
-avkokádós-tejszínes mogyoróhagymával
-hasselback burgonyával
Hozzávalók 2 személyre
2 db nyúlcomb
2 burgonya
olaj

bors

Morzsakalap
kb 2 dkg vaj
3-4 evőkanál kenyérmorzsa
1 teáskanál zöld pesto


Köret
20 dkg mogyoróhagyma
1/2 avokádó
1 dl tejszín
pár csepp citromlé

1,5 dkg vaj
1 evőkanál olaj
1 mokkáskanál szárított bazsalikom


A morzsakalaphoz először vajat és olajat hevítünk egy serpenyőben. Beletesszük a morzsát és kicsit átpirítjuk. Ezután belekeverjük a pestót és ízlés szerint sózzuk. A lényeg, hogy formázható masszát kapjunk, ha nem akar összeállni, adjunk hozzá még vajat, ha túl lágy, adjunk hozzá morzsát.
A combokat előkészítjük, megsózzuk és egy pataki tálban helyezzük. A burgonyát megpucoljuk, ketté vágjuk és 3-5 milliméterenként bevágjuk a tetejét, kb a krumpli 3/4-ig (lsd kép), a nyúlcomb mellé tesszük. Az egészet olajjal meglocsoljuk és megsütjük. A megsült combokra óvatosan rányomkodjuk a morzsát és további 5 percig sütjük.
A körethez először vajat hevítünk egy serpenyőben, beletesszük a négybe vágott mogyoróhagymát és megsózzuk. Amikor már a hagyma megpuhult, beletesszük a kockára vágott avokádót és felöntjük a tejszínnel. Ízlés szerint teszünk bele kevés citromlevet és a bazsalikomot. Amikor a tejszín besűrűsödött, levesszük a tűzről.

Jó étvágyat kíván hozzá:
De jó főzni!
http://dejofozni.blogspot.com/2010/11/nyulas-recept-iv-nyulcomb-pestos.html

Házi epres-magos mustárban pácolt sült nyúl - Selectfood


Érdekes párosítása a zamatos epernek és a markáns mustármagnak, jól érződő de mégsem tolakodó az ízekkel.

Egy ideje már motoszkált a fejemben ez az eperpasztás mustár, az csak az igazi hazai földiepret vártam hozzá.
Kipróbáltam; ízlett. Aztán másodjára is készítettem, pár napig érlelt mustárral; és akkor is ízlett. Mostantól a visszatérő receptjeim táborát erősíti, érdemes kipróbálni!
Elsőre vékonyra csíkozott pulykacombból készítettem el serpenyőben, ez a mostani pedig csőben sült házinyúl volt. (amit kedves barátaimtól kaptam)

A mustár őrölt vagy egész mustármagból, ecetből, pici cukorból és/vagy fehérborból készül. Általában napokig vagy hetekig érlelődik vákummentes zacskóban/üvegben. Őrölt mustármagból csípősebb lesz a végeredmény.


Hozzávalók az epres mustárhoz
150 g érett, édes eper turmixolva (lehet fagyasztott is)
2 ek házi almaecet
2 ek borecet
1 ek száraz fehér bor
1csapott tk nádcukor por
1-1 tk sárga és fekete mustármag

a további hozzávalók:
1 db házinyúl
1 fej lilahagyma
1egész fej (vagy több) fokhagyma
kb. 2 dl húsleves alaplé (vagy helyette víz, de ne leveskocka)
durva szemű tengeri só
frissen őrölt rózsabors
néhány ágacska friss kakukkfű

Elkészítés
1 A mustárhoz keverjük össze a hozzávalókat, majd egy lábasban rottyantsuk össze a felhasználás előtt. (Ha van rá időnk, akkor 1-2 napig hagyjuk a hűtőben érlelődni, de jó lesz a gyorsított változattal is.)

2 A nyúlról megtisztítás-mosás után papírtörlővel itassuk le a felesleges vizet. Daraboljuk fel és dörzsöljük be sóval és a mustárral is bőven. (tegyünk félre egy keveset a mustárból későbbre) Tegyük hűtőbe pácolódni min. 1 óra hosszára, vagy akár egy éjszakára.

3 A lilahagymát hámozzuk meg, szeleteljük fel vékony karikákra és egyenletesen elosztva tegyük egy hőálló tál aljára. Fektessük rá a húsokat, hintsük meg a rózsaborssal, helyezzük mellé a kakukkfüvet és dobjuk mellé a héjas fokhagymagerezdeket is.

4 Öntsük alá az alaplevet, majd tegyük 200°-os sütőbe lefedés nélkül, mindkét oldalán süssük 15 percig.
Locsoljuk meg a lével, fedjük le alufóliával, és 180°-on süssük a húst puhára. Ez nagyjából még 1-1,5 óra a mérettől, kortól függően. A sütési idő végén már fólia nélkül süssük, hogy szép színt kapjon a teteje.

Végül keverjünk a lébe még egy kis mustárt, mivel hő hatására veszít a csípősségéből, így viszont intenzívebb lesz a végeredmény.

Fogyasztáskor is a mustárt szerettem volna dominálni hagyni, ezért egy kis vadrizzsel bolondított párolt fehér rizzsel tálaltam.


Tipp: Mint már említettem, serpenyőben is el lehet készíteni például kisebb csíkokra vágott szárnyas húsból. A fentiek szerint járjunk el, csak az elején egy kevés vajon fonnyasszuk meg a hagymát, dobjuk rá a héjában hagyott fokhagymát, majd a pácolt, borssal szórt húst és miután kifehéredett, akkor öntsük alá az alaplevet. Lefedve pároljuk puhára.


Jó étvágyat kíván hozzá:
Selectfood
http://selectfood.blogspot.com/2010/06/hazi-epres-magos-mustarban-pacolt-sult.html

Zöldfűszeres citrusmarinádban pácolt nyúl - Selectfood


Hozzávalók:
1db házinyúl
(vagy más fehér hús)
3db nagy narancs
2db lime
1/2 citrom
1ek olívaolaj
2-2 evőkanálnyi aprított citromfű, oregánó és rozmaring
1gerezd fokhagyma
3ek csemege pirospaprika
1ek fekete bors
1tk őrölt kömény

Elkészítés:
1. Facsarjuk ki 2 narancs, a fél citrom és a lime-ok levét. Keverjük hozzá az olívaolajat és az aprított zöldfűszereket, nyomjuk a lébe a fokhagymagerezdeket és egy kicsi sót is tegyünk hozzá.
2. Daraboljuk fel a húst, majd tegyük a citrusleves marinádba úgy, hogy az teljesen ellepje.
Tegyük a hűtőbe min. 1-2 órára, vagy akár egy éjszakára.
3. Keverjük össze a pirospaprikát a köménnyel és a borssal. Miután a hús átvette az ízeket, egy papírtörlővel óvatosan itassuk le a levet a húsokról és dörzsöljük be őket a paprikás keverékkel.
4. Fektessük a húsokat egy jénai tálba, tetejükre tegyünk 1-1 vékony narancskarikát, majd toljuk 200°-os, grill beállítású sütőbe és mindkét oldalát grillezzük 18 percig (az alsó rácson). Ezután vegyük vissza a hőfokot 180°-ra és további fél órán keresztül grillezzük, időnként tetejét meglocsolgatva saját lévével.

Tipp: Rendes grillen vagy kontakt grillezőn is süthetjük, az eszköztől és a hústól függően hosszabb-rövidebb időre lesz szüksége.
Ha szaftosabban szeretjük - és sütőben sütjük -, akkor a marinádot öntsük a hús alá, és locsolgassuk azzal.

Tálalási javaslatom a zöldséges rizs vagy kuszkusz.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Selectfood
http://selectfood.blogspot.com/2010/08/zoldfuszeres-citrusmarinadban-pacolt.html

Fokhagymás nyúlpaprikás csupasz krumplis nudlival - Selectfood


A paprikás ugyanúgy készül mint a pörkölt, csak a végén tejföllel be van sűrítve.
A köretnek elég nagy a választék (nokedli, tészta, rizs, tarhonya...) én most mégis egy lágy "csupasz" nudlit választottam mellé és igen jó párost alkottak együtt.

Hozzávalók:
1 db házinyúl megtisztítva, feldarabolva
fél fej fokhagyma finomra aprítva
kevés (1 csapott evőkanál) libazsír
3 db kisebb vöröshagyma felaprítva
225 g 20%-os tejföl
1 evőkanál kukoricakeményítő
édesnemes pirospaprika (por)
tengeri só
frissen őrölt fehérbors
1 mokkáskanál köménymag
1-2 db paradicsom
1 dl száraz vörösbor
kb. 1/2 l víz

600 g krumpli
kb. 100 g vagy ízlés szerint búzaliszt
finom tengeri só
Elkészítés:
1 Tegyük egy nagyobb lábasba hagymákat és kevés zsiradékon üvegesítsük meg. A tűzről levéve hintsük meg bőven pirospaprikával, keverjük jól össze, majd tegyük bele a húsokat, (tűzte visszatéve) és időnként megkeverve süssünk addig, míg kezd kifehéredni, majd öntsük fel a borral.
Dobjuk bele a kettévágott paradicsomot, a köménymagokat, sózzuk és borsozzuk meg. Öntsük fel a vízzel is, majd forrás után, közepes hőfokon fedő alatt főzzük tovább.

2 Ezalatt, főzzük meg héjában a burgonyát és ha kissé már kihűlt, akkor hámozzuk meg, majd krumplinyomón nyomjuk át 2-szer, sózzuk meg egy kicsit, és a lisztet hozzáadva gyúrjuk belőle lágy tésztát.

3 Mikor a hús már megfelelően puha, keverjük simára az étkezési keményítőt a tejföllel és egy merőkanálnyi főzőlével, és ezt a keveréket öntsük a húshoz. Rottyantsuk össze, keverjük meg párszor míg besűrűsödik.
Vegyük le a tűzről és tegyük félre míg a nudlik elkészülnek.

4 Lisztes kézzel formázzunk 2-2 cm-es, ujjnyi vastag nudlikat, majd forrásban lévő vízbe dobálva főzzük meg őket.Vigyázzunk, mert könnyen összeragadnak!
Pillanatok alatt feljönnek a víz felszínére, de azért egy főzőkanállal érdemes rásegíteni, hogy le ne ragadjanak.


Megjegyzés:
Belisztezett gyúródeszkán is ki lehet nyújtani, illetve feldarabolni a tésztát, csináljuk úgy, ahogy egyszerűbb.
A krumlis nudlit általában pirított zsemlemorzsába forgatják és legtöbbször lekvárral fogyasztják, én azonban a nyúlpaprikás mellé jobbnak láttam csupaszon hagyni.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Selectfood

http://selectfood.blogspot.com/2010/09/fokhagymas-nyulpaprikas-csupasz.html

2010. november 29., hétfő

Csicsóka krémleves csomboros nyúlkolbásszal - Gabojsza konyhája


Nyúlkolbászt most készítettem első alkalommal, nagyon jól sikerült és kellemes kísérője volt a csicsóka krémlevesnek. Jóízűen ettük magában is, mustárral és friss kenyérrel.
Hozzávalók a nyúlkolbászhoz:
1 kg kicsontozott nyúlhús, darálva (én combfilét használtam)
25 dkg nyers sertés szalonna, darálva
12 g só
20 g fokhagyma
3 ek morzsolt, szárított csombor (a friss még jobb lett volna)
3 g frissen őrölt fekete bors

Hozzávalók a csicsóka krémleveshez:
fél kg csicsóka
2-3 salotta hagyma
1-2 ek olívaolaj
1 liter (nyúl)hús alaplé
2 dl tejszín
só és frissen őrölt bors
a tálaláshoz pár csepp olívaolaj és egy csepp pesto (opcionális)

A kolbászhoz a darált nyúlhúst és szalonnát összegyúrom a fűszerekkel és sertés vékonybélbe töltöm, majd kevés vajon, vagy zsíron, 160 fokra előmelegített sütőbe szép pirosra sütöm (kb 60 perc kellett neki).
A csicsóka krémleveshez meghámozom a csicsókát, azonnal hideg vízbe teszem, mert a burgonyához hasonlóan gyorsan barnul (oxidálódik). A megtisztított, felaprított salottát üvegesre dinsztelem az olívaolajon, rádobom a felkockázott csicsókát és pár percig együtt pirítom. Felöntöm annyi húsalaplével, hogy jól ellepje, sózom, borsozom és puhára főzöm.
Simára turmixszolom a tejszínnel, ha túl sűrű lenne, forró alaplével hígítom. Tányérba merem, megpöttyözöm olívaolajjal, egy csepp zöld pesto-val és a sült nyúlkolbásszal tálalom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/csicsoka-kremleves-csomboros.html

Nyúl herán tokány puliszkával - Gabojsza konyhája


Gyerekkoromban, az Erdélyben tradicionálisnak számító örmény eredetű herán tokányt általában disznóhúsból, ünnepnapokon az akkoriban még „fekete” vágásból származó borjúból készítette Édesanyám. Most nyúlcomb filéből főztem és merem állítani, hogy finomabb, mint az ünnepnapi borjús változat. Egy köret sem illene jobban hozzá, mint a puliszka.

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg nyúlcomb filé, kockákra vágva
1 fej hagyma
2 ek vaj
2 dl száraz fehérbor
1 tk étkezési keményítő
1 ek mustár
1 dl tejföl
só, frissen őrölt bors
1-2 ágacska friss kakukkfű

A puliszkához, ha kevés az időm: fél liter víz 2 csipet só 15 dkg kukoricadara
Ha bőven ráérek:
15 dkg kukoricadara 2 csipet só
hétszeres mennyiségű víz

A hagymát finomra vágom és a vajon megfonnyasztom, majd rádobom a kockákra vágott nyúlhúst. Sózom, bőkezűen borsozom, kevergetve megvárom, hogy kifehéredjen a hús. Mustározom, kicsit lepirítom, majd felöntöm a borral és fedő alatt puhára párolom (ha szükséges, pótolom a szaftot vízzel, az a jó, ha épp ellepi a húst). Amikor megpuhult, besűrítem a keményítővel elkevert tejföllel. Összeforralom.
A puliszkát attól függően készítem, hogy 20 perc, vagy 2 óra áll rendelkezésemre a tálalásig.
Ha kevés az időm, a gyors változat készül: felteszem forrni a vizet, 2 csipet sóval. Amikor forr a víz, beleöntöm a kukoricadarát és folyamatos kevergetés mellett addig főzöm, míg sűrű lesz, de nem kemény. A kevergetés fontos, mert odaég, hőforrás elzárása után, várakozó állásban is „dagad” . (Szinte mindig egy- két kanálnyit félreteszek tejes puliszkának, ez volt gyerekkorom kedvenc”levese”).
Ha van két órám a puliszkakészítésre, hétszeres mennyiségű vizet forralok, beleszórom a kukoricadarát és az elején párszor megkeverve, nagyon lassú tűzön 2 órán keresztül főzöm. Az íze klasszisokkal jobb, mint a gyors változatnak, de mivel az alja rendesen letapad, macerásabb a mosogatás. Valamit valamiért :-)

A tokányt a puliszkával és házi savanyúsággal tálalom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/nyul-heran-tokany-puliszkaval.html

Nyúlgerinc kelbimbó „főzelékkel” - Gabojsza konyhája


Hozzávalók 4 személyre:
fejenként 2-3 csík nyúlgerinc filé
fél kg kelbimbó
1-2 szál újhagyma
2 ek vaj (kb 50-60 g)
5-6 szem kifliburgonya
1 zöld és piros kaliforniai paprika, centis kockákra vágva
só, frissen őrölt bors
1 kiskanál köménymag

A „főzelékhez” pár szem kifliburgonyát (vagy más, kisméretű krumplit) sós, köménymagos vízben héjastul nem túl puhára főzöm, ha kihűlt, meghámozom és felkockázom.
A kelbimbót megtisztítom és sós, lobogva forró vízbe teszem, újraforrástól számított két percig blansírozom. Jeges vízben lehűtöm, majd tiszta konyharuhára terítem, ha megszikkadt, elfelezem a kis káposztafejeket.
A legnagyobb serpenyőmben evőkanálnyi vajat hevítek, rádobom az elfelezett kelbimbót, a kockázott, főtt krumplit, a kockázott piros és zöld paprikát és együtt pirítom. Egy-két perc elteltével megszórom a felaprított újhagymával (zöldjével együtt), sózom, borsozom és jól összeforgatom.

A húsfeltéthez a sütőt előmelegítem 200 Celsius-fokra. A vékony nyúlgerinc-csíkokra nagyjából egy perc alatt egy vasserpenyőben 1 evőkanálnyi vajon kérget sütök, majd félreteszem öt percre, fedő alatt pihenni. Ezután betolom a forró sütőbe öt percre, így biztosan nem száradnak ki, átsülnek és szaftosak maradnak. Jófajta sóval, frissen őrölt borssal fűszerezem és a „főzelékkel” tálalom.

Jó étvágyat kíván hozzá:
Gabojsza konyhája

http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2010/11/nyulgerinc-kelbimbo-fozelekkel.html

Paradicsomos, olívás nyúl hátfilé - A'la carte Kulinária


Hozzávalók:
400 gr nyúl hátfilé
6 ek paradicsompaszta
10-15 szem magozott fekete olajbogyó
10-15 szem magozott zöld olajbogyó
1 dl víz

2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor bazsalikom
olaj


Elkészítése:
1. A hátfilét felkockázzuk és olajon minden oldalát megpirítjuk, megsózzuk.
2. Hozzáadjuk a paradicsompasztát, a vizet és az olajbogyót és lefedve pároljuk kb 20 percig. Ha túl sűrű vízzel hígítjuk. A lényeg, hogy sűrű, de megfelelő (tunkolható : ) szaftnak kell lennie.
3. Ha a hús elég puha hozzáadjuk az bazsalikomot, és az apírtott fokhagymát és még 2-3 percig főzzük.
4. Ideális hozzá a friss fehét kenyér vagy a rizs.

Jó étvágyat kíván hozzá:
A'la carte Kulinária
http://alacarte-kulinaria.blogspot.com/2010/02/variaciok-nyul-hatfilere.html

Aszalt szilvás nyúlhátfilé nyárs, narancsmártással - A'la carte Kulinária


Én nem készítettem hozzá mártást, de nekem a hús egy kicsit nélküle száraznak bizonyult. Mivel narancsos, aszalt szilvás jellege van az ételnek egy narancsos mártást javasolnák hozzá, melyhez a Czifray szakácskönyv adta az ötletet. (Csirke narancsmártásban)

Hozzávalók:
4 szelet nyúlhátfilé kiklopfolva (kb 200-300 gr)
6 db aszalt szilva
1 narancs
1 ek liszt
olaj


Elkészítése:
1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
2. A nyúlhátfilét megsózzuk, majd nyársra (fogpiszkáló) húzzuk, úgy, hogy közben 1-1 fél aszalt szilvát helyezünk közzé. lsd a képen.
3. A narancs héját lereszeljük, a levét kifacsarjuk.
4. A húst betoljuk a sütőbe és 30 perc alatt készre sütjük. A tepsibe, vagy tálba tegyünk alá olajat és a tetejét is öntözzük meg.
5. A lisztet kb 1 ek olajon megpirítjuk majd ráöntjük a narancs levét és a reszelt narancshéjat. Pár percig főzzük, hogy besűrűsödjön.
6. Ha a hús megsült a mártással tálaljuk. Köretnek rizs, steak burgonya, esetleg valamilyen narancsos saláta passzol hozzá.

Jó étvágyat kíván hozzá:
A'la carte Kulinária
http://alacarte-kulinaria.blogspot.com/2010/02/variaciok-nyul-hatfilere.html